zurück
Ön itt van: infosite.hu » Megyék és városok » Győr-Moson-Sopron » Győr » Történelem

A város története

A város az ősidők óta lakott terület. Az első nagyobb település i. e. 500 körül alakult ki, lakói kelták voltak, akik a várost Arrabonának nevezték. A város I. István király idején kapta a Győr nevet. A tatárjárás során a várost feldúlták, majd 1271-ben a cseh királyi sereg pusztította. A fenyegető török veszély közeledtével a városparancsnok Lambert Kristóf reménytelennek tartotta megkísérelni Győr védelmét, inkább felgyújtatta a várost. Az érkező török hadak csak megfeketedett romokat találtak, innen a város török neve: Janik kala, azaz „égett város”. A tizenöt éves háború idején, 1594-ben a törökök elfoglalták, de a magyar és osztrák seregek már 1598-ban visszaszerezték. A korszak új művészeti stílusa, a barokk így hamarabb elérte a várost, mint a keletebbre lévő településeket, ahová csak a török megszállás alóli megszabadulást követően jutott el. Ekkor alakult ki a városközpont barokk jellege.
1743-ban szabad királyi városi rangot kapott Mária Teréziától. Több szerzetesrend is megtelepedett a városban, iskolák, templomok épültek, valamint egy kórház és egy kolostor is. Az 1800-as években Győr kereskedelmi szerepe először megnőtt, amikor beindult a gőzhajó-forgalom a Dunán, ám veszített a jelentőségéből, amikor 1861-ben megépült Budapest és Kanizsa közötti vasútvonal. A város vezetősége ipartelepítéssel próbálta ellensúlyozni ezt a veszteséget. 1989-ben Győr elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját.
Napjainkban Győr – Pécs, Székesfehérvár és Szombathely mellett – Nyugat-Magyarország egyik legfontosabb közigazgatási és kulturális központja, egyben népszerű turistacélpont.