Ön itt van: infosite.hu » Megyék és városok » Hajdú-Bihar » Debrecen

Debrecen

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa és Hajdú-Bihar megye székhelye; egyike az ország 7 regionális központjának. Debrecen évszázadok óta az észak-alföldi térség természetes szellemi, gazdasági és kereskedelmi központja. Gazdag kulturális emlékeinek, történelmi és vallási nevezetességeinek, fesztiváljainak és gyógyfürdőjének köszönhetően évente látogatók ezreit fogadja a város. A középkori falu három tájegység, a Nyírség, a Hajdúság és a Hortobágy találkozásánál alakult ki. Itt haladt keresztül az Erdélyt a Felvidékkel és Lengyelországgal összekötő kereskedelmi útvonal, amely fontos központtá emelte a települést.

A Nagyalföldön fekszik, kb. 30 km-re a román határtól. Budapest-től való távolsága közúton kb. 224 km, vasúton 221 km (légvonalban 193 km).

Debrecen évszázadok óta iskolaváros. A Debreceni Egyetem a város nagy hagyományokkal rendelkező egyetemeit (tudományegyetem, orvosegyetem, agráregyetem), főiskoláit, valamint a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolát nyugat-európai értelemben vett universitássá egyesítette. A várost az itt működő kutatóintézetek magas szintű tevékenysége hazánk egyik tudományos központjának rangjára emelte. Debrecen számos, idegenforgalmi szempontból is jelentős rendezvény helyszíne. Kiemelkedik ezek közül az augusztus 20-i Virágkarnevál, a Debreceni Tavaszi Fesztivál, az 1972 óta megrendezett Debreceni Jazz Napok, valamint a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, amely európai rangú zenei esemény.

Térkép

Google

Matrica Online

Matrica Online

Mobiltelefon egyenlegfeltöltés

Pannon GSMT-MobileVodafone

Szállásfoglalás

Bovebben a témáról

Reklám

Fitnet