A város története

A terület az őskor óta lakott. A város a 15. században jött létre a korábbi Hód, Vásárhely, Ábrány és Tarján Árpád-kori személynevek egybeépüléséből. Ebben az időben Hódvásárhelynek hívták. 1456-ban kapott mezővárosi rangot Hunyadi Jánostól, aki akkor a kormányzó és egyben a vidék földesura volt. Az 1552-ben török kézre került. 1617-ben a Bercsényi-család birtokába került, 1722-ben Károlyi Sándor vásárolta meg, a családé maradt 1918-ig. A két világháború között a város megőrizte agrárjellegét, 1945 után viszont újabb iparágak jöttek létre: mérlegkészítés, porcelángyártás, gépgyártás. 1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhely kapta meg az Európa-díj Becsületzászlaját. A városban gyakoriak az utcai rendezvények.
A település egyházi építészeti emlékei szinte valamennyi felekezetet felölelnek. A környék természeti értékei között vizes élőhelyeket és pusztát egyaránt találni. Hódmezővásárhely műemlékei között nevezetes a XIII-XIV. században épült román és gótikus stílusú téglatemplom romjai, az ortodox templom, a kulturális helyszínként is használatos zsinagóga, a református ótemplom.

Google

Matrica Online

Matrica Online

Mobiltelefon egyenlegfeltöltés

Pannon GSMT-MobileVodafone

Szállásfoglalás

Bovebben a témáról

Reklám

Fitnet